2008. június 1., vasárnap

Crimson Circle Hírlevél 2008. február: Munka az Új Energiával – 6. Shoud








Hírlevél
2008. február

Munka az Új Energiával - 6. Shoud

Írta: Geoffrey Hoppe



Tóbiás e-havi Shoudjának több szokatlan eleme volt. Ő visszavitt minket a Shaumbra Szervíz Központba és Angyal Spa-ba, mely általában azt jelenti, hogy mi mindannyian keresztülmentünk egy hatalmas mértékű energia és tudatosság változáson. Ha a memóriám jól működik (néha még a saját emberi nevem is elfelejtem), ez a harmadik csoportunk, mely a SSK-ba látogat. Azt gondolom, hogy Tóbiás & Company tudta, hogy egy kiadós égi masszázsra és egy kis “kikapcsolódásra” van szükségünk azért, hogy rendbe jöjjünk.

A Kvantumugrás Sorozat hatodik Soudjában, Tóbiás azt mondta nekünk, hogy a tudatosságunk annyira gyorsan terjedt ki, hogy most időt kell szakítanunk a testünkre, az elménkre, a lelkünkre és a gnostunkra, hogy lépést tartson vele. Tehát felhívtak minket egy napra, a Shaumbra Szervíz Központba.

Tóbiás azt kérte, hogy a Shoud teljes ideje alatt zenét játsszunk. Azt hiszem ez volt az első alkalom, melyen valaha megtörtént, beleértve az összes Shoudot és workshopot, melyet eddig tartottunk. (A Shoud ideje alatt a “Reiki Szíve”, a Merlin’s Magic-tól szólt háttérzeneként.) Tóbiás a Shoud vége felé megkérte Norma Delaney-t (aka Aandrah-t) is, hogy tartson némi intenzív légzést.

Itt meg kellene említenem, hogy Tóbiás egy kis dilemma elé állít minket. A Crimson Circlének van licensze arra, hogy a webes közvetítések alatt zenét játsszanak, de az engedélyek nem tartalmazzák, hogy a zenét később letölthessék. Kapcsolatba léptünk a felvétel jogdíjjának tulajdonosával, hogy jóváhagyást kapjunk, de amíg ez folyik, nem tudjuk biztosítani a csatornázás, digitális audio letöltését. A szöveg verzió természetesen online már elérhető és a Kérdés és Válaszok teljes audió verziója. Értékeljük a türelmeteket, míg megpróbálunk jóváhagyást kapni, a Reiki Szíve zenét tartalmazó Soudhoz.

Amíg élveztük a Shoud üdítő energiáját, Tóbiás beszélt a víz fontosságáról, mely nem csak ezen a 3D-s szinten, de a nem fizikai birodalmakban lévő megfelelőjéről is. Az Új Energia működésének módjairól is beszélt, felhozva néhányat a régi és az új energia közti különbségek közül.

Végül, Tóbiás megkért minket, hogy hozzunk a tudatosságunkba egy másik személyt... egy olyan személyt, akivel problémáink és megoldatlan kérdéseink voltak. Tóbiás általában a saját belső energiáinkról beszél, de most első alkalommal invitált minket arra, hogy kezdjük el alkalmazni a másokkal való kapcsolatainkra, ahogy dolgozni tanulunk az Új Energiával. Tóbiás megjegyezte, hogy nem kellene, hogy elvárásaink legyenek az eredményt illetően, inkább csak engedjük meg ennek a tudatosságnak, hogy megtalálja a megoldást.

A Shoud utáni napon, a Shaumbra Szervíz Központ energiáját hoztam az előző napról, körülbelül tíz perces légzéssel egyesültem. Behoztam egy olyan személyt, aki fontos volt az életemben, de akivel meg kellett oldanom néhány elszúrt kérdést. Megbizonyosodtam arról, hogy nem próbálom meg kontrollálni, vagy manipulálni az energiát. Megengedtem magamnak, hogy ÉREZZEM az egész helyzet energiáját, de ne javítsak azon. Az után megengedtem, hogy elvárás nélkül történjen. Másnap néhány nagyon meglepő dolog történt én és e között a másik személy között. Ez annyira elsöprő és váratlan volt, hogy szinte el se tudtam hinni!

Az e-havi Shoud sok szempontból nagyon speciális volt. Felkérek mindenkit, hogy olvassa újra (vagy ha képesek leszünk, a Shoudot digitális letöltésként nyújtani, akkor hallgassa meg újra) és a Tóbiás által javasolt nagyon egyszerű házi feladatot tegye meg. Az Új Energiával való munka valóban működik!

Forrás

Fordítás: Thomázy Tímea

--------
Ezen anyag térítésmentesen felhasználható és terjeszthető, változatlan formában, mindenféle korrigálás nélkül. Harmadik félnek történő értékesítéshez a szerzői jog (fordító) tulajdonosának -- Thomázy Tímea -- egyértelmű, írásbeli hozzájárulására van szükség. Az anyagok terjesztése, felhasználása, sokszorosítása esetén kérem, adja meg következőket: Fordítás: Thomázy Tímea; Forrás: www.eletkozpont.com