"Amikor hagyjátok elmenni a félelmet, a káoszt, a drámát és megszilárdultok önmagatok igazi elfogadásában, elfogadjátok annak a tényét, hogy ti vagytok a Mesterek, és az összes energia benneteket szolgál, akkor a tudatosság ezen részei kezdenek kibontakozni az életetekben. Itt lép be a szinkronicitás. És ne felejtsétek el, ebből semmi sem mentális.Mindez azokon a szinteken történik, azon részeitekben, melyeket talán a szív energiának neveztek – vagy érzésnek, intuíciónak, bármilyen szóval illethetitek – de ez egy olyan részetek, amely már nagyon régóta nincs használatban Ott van. Én látom. Tóbiás látja ezt bennetek. Néha ez nehéz számunkra. Elszomorít bennünket, mert ti nem látjátok, hogy ez valójában ott van. Mindez ott van, ahogy bízni kezdtek magatokban és birtokba veszitek.
Miniszterek lesztek egy teljesen új módon, nem véve magatokra mások terheit, vagy problémáit – igen, szeretve őket és együtt érezve velük – de segítve őket, hogy felfedezzék kik is ők. Az Új Energiában egy miniszternek nem kell szegénységi fogadalmakat tenni és nem kell a régi energia szerint szenvedve haladnia.
Egy Új Energia miniszter ragyogó példája az Új Energia-, és a függetlenség birtoklásának, lényük minden szintjén dolgozva – nem csak az elmével – hanem az összes szinttel. Az Új Energia minisztere hallgat. Az Új Energia minisztere megengedi az energiáknak, hogy szolgálják, mert amikor gondoskodtok, vagy szolgáljátok a többieket, szükségetek lesz arra, hogy hagyjátok a többi energiát, hogy előjöjjenek és szolgáljanak benneteket. Jelentsétek ki, hogy kik vagytok, jelentsétek ki szeretettel és jelentsétek ki büszkeséggel. Jelentsétek ki, hogy miniszterek és tanítók vagytok, angyalok és emberek, professzorok és Új Energia Shaumbra dolgozók.
[...]
Mivel te egy Mester vagy és mikor elfogadod ezt a címet – amit még nem tettél meg. Még nem fogadtad ezt el. Nem birtokolod. Amikor elfogadod, nem lehet többé energiát lopni tőled; azt egyedül adni lehet neked. A diák és a munkás azok, akik állandóan ezt az egész áldozat és kizsákmányoló játékot űzik.
Amikor kijelented, állítod magadról a mesterlétet, amikor jogot formálsz arra, hogy tanító vagy, amikor jogot formálsz arra, hogy isteni vagy, senki se tud többé energiát lopni tőled, mivel igényt támasztottál a saját isteniségedre. A saját energia központoddá válsz.
Tóbiás beszélt nemrégiben a hálózatról. Én a közelmúltban beszéltem a mezőről – vagy a hálózatról – való lekapcsolódásról, tehát senki se képes ellopni az energiád. Egy Mester csak megengedi az energiának, hogy szolgáljon, és ezt nem lopás útján éri el; a kreatív energiacsere egy nagyon csodálatos módján éri el. A Mester megengedi az energiának, hogy szolgálja őt és fenntartja az energia visszaáramoltatását is. Ez egy csodálatos dolog."
Adamus Saint Germain (2006. Február - DreamWalker Halál-járás)
____________________________________
© 2006 Geoffrey Hoppe, Golden Colorado 80403, Minden jog fenntartva.
____________________________________
© 2006 Geoffrey Hoppe, Golden Colorado 80403, Minden jog fenntartva.
--------
Ezen anyag térítésmentesen felhasználható és terjeszthető, változatlan formában, mindenféle korrigálás nélkül. Harmadik félnek történő értékesítéshez a szerzői jog (fordító) tulajdonosának -- Thomázy Tímea -- egyértelmű, írásbeli hozzájárulására van szükség. Az anyagok terjesztése, felhasználása, sokszorosítása esetén kérem, adja meg következőket: Fordítás: Thomázy Tímea; Forrás: www.eletkozpont.com