2009. november 19., csütörtök

Crimson Circle Hírlevél 2009. November: Kis Megvilágosodások









Hírlevél 2009. november

Kis megvilágosodások

Írta: Wulfing von Rohr © 2009


Mennyi dicső ember, micsoda bámulatos világ, milyen csodálatos egy élet ez: Annyira sok spirituális ösvény van, annyira sok lehetőség a kiteljesedésre, annyi eltérő módja van az önmegvalósításnak, oly gazdag a lehetőségek tárháza, hogy megtegyük a saját hozzájárulásunk az emberi fajhoz és a világhoz. Valóban – egy jelentős időszakban élünk.

De sajnos, mi mindannyian tudjuk, hogy túl gyakran érezzük, hogy az energiát kiengedtük, „a gőzt kiengedve”, levertek, csalódottak, elkeseredettek… egyszerűen magunk alatt vagyunk. Akkor hol van a mi spirituális lelkesedésünk, mely állítólag nem csak kellene, hogy átvezessen bennünket az életen, de eddig előre nem látható magasságokba is hagy minket repülni a férfi és a nő együttese által.

Ezzel a csodálatos Crimson Circle (Bíbor Kör) hírlevéllel szeretném megosztani veletek, húgokkal, nővérekkel, bátyákkal és öcsékkel, akik lélekben ragyogó irányjelző-fények (talán ti nem érzitek, mint ahogy éppen most, vagy nem mindig, de amint meghozzátok a döntést, hogy folytatjátok a felébredést, ti már ragyogtok is igen csillogóan!) hogy van néhány eszköz, erőforrás és módszer, melyek bizonyítottan nagyon praktikusak, hasznosak és előnyösek.

Itt egy tömör formában lesznek bemutatva; a legutóbbi német könyvemben “Kleine Erleuchtungen” (Kis Inspirációk) egy alaposabb kifejtést fognak találni azok, akik olvasnak németül.

Ti és mi mindannyian egy utazáson vagyunk – a Lélek utazása a tudatos Felébredés útján miközben kifejezi önmagát egy limitált fizikai testen keresztül egy korlátozott négy-dimenziós valóságban (tér és idő).

A Régi Energia dogmatikus igazságokat mutatott be és megkövetelte a fenntartás nélküli engedelmességet a külső hatalmaknak. Csak akkor lenne képes a férfi és a nő „biztonságban” lenni. A Régi Energia egy hierarchiát állapít meg, melyben mi voltunk a sötét és a „vétkes” alap a bármikor fenyegető fizikai halál tekintetében. Messze kerültünk az örök élet fennkölt csúcsainak ragyogó hegyétől. Mi csak a közvetítőkről való lemondáson keresztül (ön-kinyilatkoztatás) és talán még csak nem is ebben az életidőben, de csak egy bizonytalan, zavaros jövőben emelkedhetünk fel. Mi voltunk itt és Isten? Ő volt a kiút „onnan”?

Az új Energia rámutat arra az elfeledett tényre, hogy mi mindannyian rátalálunk a központra és az igazság forrására, az életre, szeretetre és a fényre saját magunkon belül. Az Új Energia kihív bennünket, hogy felismerjük és átöleljük a saját egyéni felelősségünket és potenciálunkat! a felébredésre. Ebben a folyamatban mi boldogan fogadunk el bármilyen, a „tanárok”, a „csatornázások” vagy egyszerűen az útitársak által felkínált segítséget – de ne keverjük össze az irányadó erőfeszítéseiket és cselekedeteiket az alapvető önmegvalósítással, mely belülről jön és a sajátunk.

Az Új Energia ezen Új Időszakban az Isteni jelenlétét az Egyetemes Lélek Kegyelme sem fedheti föl, a múlt Szentjei és Mesterei általi inspirációt és a felfelé-emelő dolgokon keresztül, mint az imák meditációk, rítusok és rituálék melyek önmagukban hatékonynak bizonyulnak egyeseknél anélkül, hogy őket új bilincsekbe verné. Az Új Tudatosság ráébred arra, hogy az Isten belül van.

Ez az Új Tudatosság a Szív Bölcsessége. Valóban értékes ez a fő ok és e tudásbázis. Segít számunkra a mindennapi élet rengeteg szituációjában. A has ösztönei (megérzései) annyira fontosak, irányítva bennünket számos körülmény között, melyeket a fej nem képes átlátni. De itt van a Szív Bölcsessége, mely inspirál minket arra, hogy megynyílljunk az élet korlátlan lehetőségei számára, a szabadon álló Egyetemes Lélek Kegyelme számára, szabadjára engedve a saját Lelkünk kantárját, hogy kövesse a sorsát és elérje a célját: a Szeretet és a Fény lehető legnagyobb manifesztációját a személyes Életen keresztül itt és most.

Ebben a Szív Bölcsességének tehetségében, kérünk titeket hogy olvassátok el a következő javaslatokat és határozzátok el, hogy mit szeretnétek megnézni. Sőt, nyugodtan változtassatok a gyakorlatokon, amennyiben a belső hangotok így irányít titeket.

Hol álltok?

Találkozzatok Önmagatokkal
A Világ a mi tükrünk. Inspiráló ötletek, látomásszerű álmok és hirtelen megvilágosodások a lelketek üzenetei. Emlékeztetnek a potenciális és változatos lehetőségekre. A krízisek, problémák és kihívások szintén a lelketek üzenetei. Ezek a jelek, melyek mentén át kellene változnunk és át kellene alakulnunk, ahhoz hogy jobban azonosulhassunk a célunkkal.

Gyakorlat: Ez az ön-felhatalmazáson keresztüli ön-elismerés, ön-megbecsülés.
- Vegyetek elő néhány jól sikerült fotót abból az időből, amikor még elég kicsik voltatok. Mit láttok azon időszak szemeiben? Életörömöt? Kaland iránti vágyat? Szeretetet? Vagy kételkedést, egyfajta kétségbeesett érzést…?

- Nézzétek most meg néhány tini fotótokat. Miféle energiát fedeztek fel bennük? Individuális felébredést? Életszenvedélyt? Lázadást? Iránykeresést?

- Talán van még néhány fotótok az életetek későbbi állomásairól. Nézzétek meg azokat áthatóan és elszántan, hogy felfedezzetek valamit az akkori valóságotokból és ön-és világfelfogásotokból.

A cikk folytatása: Hamarosan!

Fordítás: Thomázy Tímea

Forrás:
www.crimsoncircle.com

--------
Ezen anyag térítésmentesen felhasználható és terjeszthető, változatlan formában, mindenféle korrigálás nélkül. Harmadik félnek történő értékesítéshez a szerzői jog (fordító) tulajdonosának -- Thomázy Tímea -- egyértelmű, írásbeli hozzájárulására van szükség. Az anyagok terjesztése, felhasználása, sokszorosítása esetén kérem, adja meg következőket:

Fordítás: Thomázy Tímea; Forrás:
www.eletkozpont.com